A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Buzet. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Buzet. Összes bejegyzés megjelenítése

2025. június 2., hétfő

Zonti, Kaštel Petrapilosa, SzG3

 

Vissza a főoldalra (katalógus)

Buzet és Motovun között található ez a várrom, és mivel volt némi plusz szabadidőm, ezt a helyet is beiktattam a túrámba. Nem a két várost összekötő főútvonalon található, le kell térni egy mellék útra (szinte egy nyomú (szinte semmilyen forgalom nincs rajta), de tökéletes minőségben. V.ö. magyar vidéki utak)

Jelenleg már csak rom, de igen régre nyúlik vissza a története. Ezen a helyen már a rómaiak is kialakítottak stratégiai pontot. Feladata az volt, hogy védje az észak-itáliai területekre a Pannon-síkságról érkező utakat, ahonnan a 3. század és 7. század között a népvándorlás során gyakran betörtek. A rendszert Marcus Aurelius kezdte építeni, és az erődítmények rendszerét a 4. században kapcsolták össze. A rómaiak után az erődrendszer a bizánciak kezére került, majd a Velencei Köztársaság lett az úr itt. Kb a XVIII. században indult romlásnak.

A várrom a már említett Buzethez tartozik közigazgatásilag. A GPS szerint Zonti része a vár, de a kihelyezett helységnévtáblák Zontit csak egy kis részén jelölik az úton, a feljárat nem ott van. Buzet felől jövet túl kell menni a Zonti vége táblán és kb onnan 200 m-re jobbra van a feljárat. Szinte végig jó minőségű aszfaltút, a végén van egy kis murvás parkoló. Itt belépő jegyet kell váltani (4 Euró/2025) és a beléptető kapun már be is lehet jutni a várba. 

Magáról a várromról nem írok, ez tényleg "csak" egy várrom, nincs más teendő, jól be kell járni és néha gyönyörködni a kilátásban. Jól  kiépített lépcsőkön és járdákon közlekedhetünk biztonságosan.

Amúgy nem kihagyhatatlan látnivaló, de azért beiktatható, ha arra járunk. Sok más látnivaló amúgy sem akad. Itt a turisztikai utaktól távol érthetően egyedül voltam.













ezen a kis kapun lehet bejutni a vár magjába

















Vissza a főoldalra (katalógus)

2025. június 1., vasárnap

Buzet, SzG3

Vissza a főoldalra (katalógus)

Beszámoló Fotóalbuma ITT található!

Miután a főbb látnivalókkal az előző nap végeztem, logikus volt, hogy a visszautazás előtti napon egy kicsit lazábbra fogjam a programomat. Logikus volt átmenni Horvátországba, mivel a szállásom alig 10 km-re volt a határtól, Buzet meg onnan csak 7 km-re.

Korábban már elég régen voltam Horvátországban (utoljára 2000-ben), így logikus volt, hogy egy kicsit itt is szétnézzek. Isztriával kapcsolatban mindig felmerült ez a három városné: Pazin, Buzet, Motovun. Ezek olyan városok - és most egy saját szó kreálmányom jön - amelyeket a fellegvár szinonimájaként fellegvárosoknak lehet titulálni. Ugyanis ezek a városok nem a völgyekbe települtek, hanem egy-egy magas domb, hegy tetejére, általában várfallal körbevéve. Viszont nem várak voltak, hanem városok.

A két meglátogatott hely közül ez volt a kisebb, a látogatottságán is meglátszott. Nagyjából egy fél óra alatt meg lehet nézni, szerintem többet nem érdemel. Inkább az elhelyezkedése az érdekes. Maga a város keskeny utcákból áll, többé-kevésbé hasonló, nem túl díszes házakból, pár templomból. A várfalról nagyon jó a kilátás a környékre. 

Az első két képen látni, hogy miről is szól ez a város.

Megjegyzés: már korábban az osztrák, német közigazgatással kapcsolatban írtam, hogy ott nem minden településnek, településrésznek van önálló önkormányzata. A Wikipédiából láttam, hogy bár maga Buzet nem túl nagy, 79 település tartozik hozzá (igaz, így nem lehet 79 polgármesteren keresztül az adott települést sakkban tartani). Így a területe 165 m2-t foglal el. 


















Vissza a főoldalra (katalógus)

Zágráb, Botanički Vrt (Botanikus kert), SzG3

  Vissza a főoldalra  (katalógus) A  Beszámoló   Fotóalbum a ITT található! Azt már több bejegyzésemben is jeleztem, hogy - mint alapvetően...